PÉTER Katalin: Két sógor: Gusztáv Adolf és Bethlen Gábor. FORRÁS: História, 2004. 8.sz.

A Wittelsbach-családból származó brandenburgi választófejedelem egyik lánytestvérét hozzáadták a svéd királyhoz, Gusztáv Adolfhoz, egy másik lánytestvérét pedig Bethlen Gábor erdélyi fejedelemhez. Így került a két férfiú sógorságba.
Az eset rendkívüli és nehezen megmagyarázható. Hogyan házasodhatott a svéd nagyhatalom koronás királya és az apró Erdély fejedelme ugyanabból a dinasztiából? Még meglepőbb az eset, ha a korabeli felfogást ismerjük a két uralkodóról. Bethlen közkeletű meghatározása korábban "Mohamedán Gábor", míg Gusztáv Adolfé "Észak Oroszlánja" volt. A gúnynév azért ragadt Bethlenre, mert török támogatással szerezte meg a fejedelemséget 1613-ban, sőt hatalomra jutása után is változatlan maradt Erdély függése a török Portától. Gusztáv Adolf dicső ragadványneve pedig onnan eredt, hogy a király az európai kontinens erőviszonyait gyökeresen átrendező harmincéves háborúnak (1618-48) az egyik hőse volt. A svéd király egyik győztes csatájában (Lützen, 1632. november 6.) kapott halálos sebet.

A felkelő csehek oldalán, 1620

Bethlen Gábor - a házasságkötés előtt nem sokkal - 1626 telén különbékével zárta le a maga részéről a háborút. A fejedelem hallatlanul jó helyzetfelisme- rési képességének köszönhette, hogy kívülállóból a háború egyik fontos bennfentese lett. Egy jelentéktelennek látszó, a prágai várban lezajlott esemény helyes megítélésével kezdődött ugyanis nemzetközi politikai pályafutása.
1618. május 23-án a Hradzsinban tanácskozó urak a Habsburg-kormányzat képviselőit kilökték az ablakon. Az incidenstől nem sokan vártak messzire vezető fejleményeket. Bethlen azonban tudta, hogy Prágában régi cseh hagyományt elevenítettek fel: a közösség által hozott halálos ítélet végrehajtási rítusát gyakorolták. Azonnal átlátta az ügy jelentőségét. Egyik rokonának így írt a prágai felkelésről: "A Ãiãka támadásánál százszorta nagyobb dolog. Kivált, ha valamely fejedelem egyetért velük, s nem is hihető, hogy mód nélkül ilyen nagy dolgot indítottak." A "valamely fejedelem egyetértése" utalás a nemzetközi támogatásra. Vagyis Bethlen előre látta, hogy a prágai felkelés a vallásügy jegyében zajló nagy háború küszöbére sodorta Európát. Valóban: az egész kontinenst elborító háború támadt a prágai felkelésből, a hamincéves háború, amelynek egyik ösztönzője a protestáns- katolikus vallási ellentét volt.
A felkelés pillanatában azonban a cseheknek még nem volt nemzetközi támogatottságuk. Bethlen Gábor követei szövetség ajánlatával jelentek meg Prágában. A tárgyalópartnerek a követekben azt az érzést keltették, mintha Bethlent szándékoznák királlyá választani a Habsburg uralkodó, II. Ferdinánd helyett. Aztán a csehek "jobb" jelöltet találtak, az európai protestáns hatalmak vezérét, Pfalzi Frigyes választófejedelmet, aki nem sokkal korábban vette el I. Jakab angol király lányát, Erzsébetet. Így nagy, nemzetközi szövetségrendszert testesített meg.
Bethlen ugyan csalódott, de minden helyzetben realista volt, így tudomásul vette az új fejleményeket. Jó viszonyt alakított ki a cseh királlyá választott Pfalzi (V.) Frigyessel. (A király Prágában született fiának ő lett a keresztapja.) Előzetesen belépett a Csehország mellett kialakult szövetségi rendszerbe. Amikor azután II. Ferdinánd seregei 1620-ban elárasztották a felkelők országát, Bethlen csapatokat küldött Csehországba. Igaz, katonái nem vettek részt a csehekre súlyos vereséget hozó fehérhegyi csatában 1620. november 8-án. "Anyjukban voltak akkor is prédálni" - írta róluk dühösen a fejedelem. De a csata kimenetelét Bethlen hadai sem változtathatták volna meg.
II. Ferdinánd kíméletlen megtorlást rendezett: kivégzés, birtokelkobzás, száműzetés lett ezrek sorsa a Cseh Korona országaiban. A Habsburg országok között évszázadokra kiható törés következett be, és a történetírás a fehérhegyi csatát, illetve következményeit a cseh történelem egyik fontos korszakhatáraként kezeli.

A Habsburgok hátában

Magyarországon Fehérhegy hatalmas rémületet keltett. Nem sokkal előbb ugyanis, 1620. augusztus 25-én Bethlen Gábort a rendek magyar királlyá választották II. Ferdinánd helyett. Bethlen ugyanis a protestáns vallásszabadság és a nemzeti királyság követelését hangoztatva lépett fel még 1619-ben. A királyi Magyarországon a Bethlen-párti mozgalom terebélyesedett, a vezető magyar politikusok sorra csatlakoztak hozzá. Zavarta ugyan őket az, hogy az erdélyi fejedelem uralma török függéssel fenyeget, de amíg okuk volt Bethlentől engedékeny belpolitikát várni, elfojtották aggályaikat.
Bethlen Gábor azonban nem alattvalói alattvalójának jött a királyságba. Keményen, minden rendi önállósodást elfojtva szervezte uralmát. Az uraknak, akik nem ezt a kemény kezű uralkodót várták, mind gyakrabban jutott eszükbe "a fejedelem mögött leselkedő török". Azután a csehek fehérhegyi veresége 1620 novemberében elindította a pálfordulást. Nem lehetett kétséges a magyar főurak előtt, hogy mi vár a királyi Magyarországra, ha a császár kerekedik felül. Bethlen Gábor hiába tartóztatta előzőleg oly odaadó híveit. Hanyatt- homlok siettek a béketárgyalással. Végül úgy zárták le a hadjáratot 1621. december 31-én, hogy a vallásügyet - az idő rövidségére hivatkozva - nem is érintették a II. Ferdinánddal kötött béke szövegében.
Bethlen Gábor lehetőségeit és mozgásterét a harmincéves háborúban röviden így lehet összefoglalni: az erdélyi fejedelem hadszíntere a Habsburgok hátában a királyi Magyarország. Ott a nyugatiak szempontjából mintegy második frontot tartott fenn. Itt azonban - ahogy ezt az 1620-21. év eseményei is tanúsították - csak olyan mértékig tudott mozogni, amilyen mértékig a királyságbeli magyar főrendektől támogatást kapott.

A Nyugat és a királyi Magyarország

A nyugati hatalmak képviselői 1620-ban találkoztak először személyesen Bethlen Gáborral. A francia király követei békeközvetítőkként jöttek Magyarországra. Meglepetten tapasztalták, hogy a Porta híveként számon tartott fejedelem nem holmi barbár, hanem művelt és a nyugatias luxust kedvelő ember. Természetesen nem emiatt a felismerés miatt fordult a Habsburg császár nyugati ellenségeinek figyelme Bethlenre. Sokkal reálisabb okok mozgatták őket: Bethlen a Habsburgok hátában az egyetlen számba vehető keleti szövetséges volt.
1625 legelején Franciaország, Anglia, Dánia, Hollandia és Velence portai követei közös felhívásban tudakozódtak Bethlen Gábor külpolitikai terveiről. Ezután Erdélybe is mentek követek Franciaországból. Ez éppen akkor történt, amikor Svédország belépett a háborúba, Bethlen pedig a Német-római Birodalomban kezdeményezett kapcsolatokat. 1625 tavaszán úgy tűnt, egész Európa egy táborba gyülekezik a Habsburg-dinasztia két - spanyol és osztrák - ágának túlhatalmával szemben. Az egyes országok, illetve vezetőik közötti ellentétek azonban megakadályozták a közös fellépést. Szövetségek keletkeztek, majd felbomlottak, újak alakultak. Kicsit túlzón úgy lehetne fogalmazni: a harmincéves háború során valamikor mindenki harcolt mindenkivel. Csak a végcél volt közös: a Habsburg-dinasztia megdöntése.
A nagyhatalmak követei sehol nem tárgyaltak egymással annyit, mint a Habsburgok keleti ellenségének, a töröknek a fővárosában, Konstantinápolyban. A török Portán Bethlen újabb hadba szállását készítették elő.
A nehézség abban volt, hogy a fejedelem nemzetközi tekintélyének emelkedésével egy időben csökkent magyarországi támogatottsága. Az egyik ok: a királyi Magyarország politikusai a csehek fehérhegyi veresége után már nem bíztak az erdélyi fejedelem erejében. A másik ok: a királyságbeli uraknak Erdély csak mint jogaik korlátlan játszótere lett volna elfogadható. Mivel azonban az első hadjárat során (1620-21) már kiderült, hogy a fejedelem ugyan "vér a vérünkből", és - ha megválasztják - nemzeti király, de erősebb központi hatalmat akar, mint az "idegen" Habsburg uralkodó, a magyar főurak már nem kockáztattak többet.
Bethlen még kétszer kísérletezett megnyerni a magyar főurakat. Mind jelentősebb nemzetközi szövetségrendszerek tagjaként jelent meg. Egyesek vonakodva bár, de mellé álltak. Magyar királlyá választása azonban már szóba sem került. Amikor pedig majd Bethlen Gábor második és harmadik hadjárata (1623-24, 1626-29) során békebiztosai tárgyalóasztalhoz ültek II. Ferdinánd követeivel, a vezető magyar politikusok távol maradtak a megbeszélésektől.

Házasság dinasztikus kapcsolatokkal

II. Ferdinánd elleni második és harmadik hadjáratára Bethlen Gábor már mint Brandenburgi Katalin férje indult el. Bethlen egyik bizalmasa, Kemény János szerint a fejedelem főként a "híres hadakozó király", II. Gusztáv Adolf rokonsága miatt szorgalmazta ezt a házasságot. Csak növelte a kapcsolat értékét, hogy felesége rokonsága, a Wittelsbach- dinasztia révén, amely többek között Brandenburgban is uralkodott, Bethlen összeköttetésbe került Európa minden protestáns hatalmával. A Wittelsbachok pedig azzal, hogy Katalint hozzáadták az erdélyi fejedelemhez, egyben Erdély Habsburg-ellenes szövetségrendszerbe tartozását pecsételték meg.
A házasság lebonyolítása körül sok protokolláris vita volt. Lényegesen több, mint a házasságról szóló politikai döntésről. Mert Erdély annyira fontos volt Katalin rokonságának, hogy nem törődtek azzal sem: egy huszonnégy éves lányt hozzáadnak a negyvenhat éves fejedelemhez, akivel nyelvi nehézségek miatt beszélni sem tudott. A házasságot végül is Rákóczi György, a királyi Magyarország Habsburg-ellenes politikusainak vezére kötötte meg Bethlen nevében Brandenburgi Katalinnal. Õ ment el - küldöttség élén természetesen - Berlinbe, és ő mondta ki a szertartáson az igent. Majd, hogy a házasság legalább jelképesen a nyilvánosság előtt megmutatkozzék, a szertartás után a "képviselő" Rákóczi György sok tanú jelenlétében leült Katalinnal egy ágyra.
A valódi házasfelek Kassa határában találkoztak először; a hercegnő kiszállt a hintójából, a fejedelem leszállt a lováról. Katalin és Gábor megcsókolták egymást. Az itthoni szertartáson a lelkész már csak azt a kérdést tette fel, akarják-e megerősíteni berlini jelképes házasságukat? A kettős igen elhangzása után Bethlen, német szokás szerint, a menyasszony szép virágokból font koszorúját kapta. Majd mindenki lakosztályába vonult. A fejedelmi pár az esti táncmulatságon találkozott ismét. A bálról néhány bizalmas vezette őket közös szobába, és az "ágyba kísérő szűz" magára hagyta Bethlen Gábort és Brandenburgi Katalint. Másnap délelőtt, ahogyan a németeknél dívott, a fejedelem a nászéjszaka után ajándékot nyújtott át az új asszonynak. Nem tudjuk, Katalin milyen szívvel fogadta a sok drágaságot.
Az bizonyos, hogy Brandenburgi Katalin és Bethlen Gábor házassága szerencsétlenül alakult. Alighanem az volt a baj, hogy a fejedelem megszerette aprócska, fiatal feleségét, Katalin viszont, akit dinasztikus házasságra neveltek, nem tudott mit kezdeni a férje érzelmeivel. Politikai célját ennek ellenére betöltötte a kapcsolat. Biztosította a nyugati protestáns hatalmak és Erdély összeköttetését. Miután a királyi Magyarországon Bethlen nem ért el áttörést, sógorával, Gusztáv Adolffal a lengyel trón megszerzéséről tárgyalt. Ezt a tervet azonban felborította Bethlen Gábor halála.

PÉTER KATALIN